http://antalvali.com/karos_anyagok_a_kozmetikumokban
A tisztálkodó és testápolási termékekkel kapcsolatban nemcsak azt lenne fontos vizsgálni, hogy milyen anyagokat tartalmaznak, hanem arra is oda kellene figyelni, miket nem szabadna tartalmazniuk!
Számos
szokványos szappanban, krémben és egyéb kozmetikai termékben - mint
ahogy arról már tegnap is írtam - vannak olyan összetevők, melyek
bizonyítottan vagy alaposan vélelmezhetően károsak az egészségre, és nem
kívánt reakciókat válthatnak ki. Listánk segítségével ismereteket
szerezhet a káros összetevők természetéről.
Nem csak a levegőben
és az élelmiszerekben találhatunk szennyeződéseket és mérgező anyagokat,
hanem számos kozmetikum és háztartási tisztítószer is tartalmaz
veszélyes anyagokat, melyek káros hatással lehetnek az egészségre. Olyan
kémiai anyagokat tartalmaznak, melyek egészségkárosító hatásukról
ismertek. Az ilyen kémiai anyagoknak általában kicsi a molekulasúlyuk,
így a bőrön keresztül a szervezetbe juthatnak, ahol a vérkeringés
elszállítja őket a létfontosságú szervekhez és ott súlyos károsodásokat
okozhatnak.
Tegnap említettem, hogy az OSHA hivatala 1988-ban
végzett egy olyan kutatást, melynek során 2.983, kozmetikumokban
található kémiai anyagot vizsgáltak meg. Ezek közül 884 mérgezőnek
bizonyult!
- 146 daganatot/tumort okozhat,
- 376 a bőr és a szem irritációját idézheti elő,
- 314 biológiai elváltozásokat eredményezhet,
- 218 szaporodási problémákat okozhat (egy anyag akár több helyen is szerepelhet)!
Ezek az anyagok a mai napig alkotói a vizsgált kozmetikumoknak!!!
- A-hidroxisav
- Alkohol
- Állati zsír (faggyú)
- Ásványolaj (paraffinum liquidiumnak is nevezik)
- Bentonit
- Butan (bután)
- Diethanolamin (DEA)
- Diethylphthalate (dietilftalát)
- Dioxin
- Elastin (elasztin) magas relatív molekulatömeggel
- Fluorid
- Fluor-szénhidrogén
- Formaldehyd
- Glycerin (glicerin)
- Ízesítőanyagok
- Kaolin
- Kollagén
- Lanolin
- LAS-Tenside (lineáris alkylbenzol-szulfonát)
- Lúg
- Nitroaminok
- Nitro- és policiklikus pézsmavegyületek
- PEG (polietilénqlükol)/ PEG-származékok
- Petrolatum (petrolatum)
- Propán (propán)
- Propylenglykol (propilénglükol)
- Só
- Sodium Fluorid (nátrium fluorid)
- Sodium Lauryl Sulfate (nátrium lauryl szulfát)
- Talkum
A-hidroxisav:
Szerves sav, amely anaerob légzéssel keletkezik. Az a-hidroxisavat
tartalmazó bőrápolási termékek nem csupán a bőr sejtjeit támadják meg,
hanem a bőr védőköpenyét is. Használatának következménye akár
hosszantartó bőrkárosodás is lehet. Az a-hidroxisav ezen kívül még
fotoallergén is, ami azt jelenti, hogy napsugárzás hatására nem kívánt
kémiai folyamatok indulnak el a bőrben,ami súlyos allergiához vezethet.
Bőrre gyakorolt jótékony hatása is számottevő, de SZIGORÚAN CSAK
SZAKEMBER FELÜGYELETE MELLETT SZABADNA HASZNÁLNI, a megfelelő
semlegesítő program beiktatásával.
Alkohol:
Színtelen, illékony gyúlékony folyadék, ami élesztőgombák és szénhidrát
erjedésével keletkezik. Gyakran használják oldószernek, de italokban és
gyógyszerekben is megtalálható. Ehető és iható termékek alkotórészeként
hajlamosabbá teheti a testszöveteket a rákkeltő anyagokkal való
reagálásra. Azok a szájöblítők, amelyek 25%-nál magasabb
alkoholtartalmúak, hozzájárulhatnak a száj-, a nyelv- és a torokrák
kialakulásához.
Állati zsír (faggyú):
Az állati szövet bizonyosfajtája; olajtartalmú szilárd és félszilárd
anyagokból áll. Ezek a glicerol vízben nem oldódó észterei, illetve
zsírsavak. Az állati zsír és a lúg adja a szappanok, a tisztító- és
emulgeálószerek fő alkotórészét, és egyben a legjobb táptalajt
biztosítják a baktériumok számára.
Alumínium: A fémek közé tartozó
elem, amelyet leginkább repülőgépek alkatrészeinek, illetve protézisek
előállítása során, emellett izzadásgátló termékek alapanyagaként,
továbbá savgátlókhoz, valamint fertőtlenítőszerekhez használnak. Az
alumínium szoros összefüggésbe hozható a mellrák és az Alzheimer-kór
kialakulásával.
Ásványolaj (paraffinum liquidiumnak is nevezik):
Egy nyersolaj (petróleum) származéka. Ipari felhasználáskor leginkább
kenőolajként alkalmazzák. Az ásványolaj egy finom, filmszerű réteget
képez a bőr felszínén, így a toxinok, a nedvesség és egyéb, a bőr által
termelt anyagok elől elzárja az utat. A bőr nem tud normálisan
lélegezni, így az oxigén sem juthat át a sejtfalon.
Bentonit:
Lyukacsos anyag, amely víz hatására eredeti térfogatának többszörösére
duzzad meg. Számos kozmetikai termék alapanyagaként eltömíti a
pórusokat, így elzárja a bőrt a szabad levegőtől. Lemosható
paszta-pakolásokban megengedhető.
Diethanolamin (DEA):
Színtelen vagy kristályos alkohol, amit oldószerekhez,
tisztítószerekhez és emulgátorokhoz használnak fel. testápolók is
tartalmaznak DEA-t, mert puhává teszi a bőrt. Ezen kívül más bőrápoló
termékekben is találkozhatunk vee hidratáló hatása miatt. Abban az
esetben, ha a DEA nitrátokkal együtt kerül feldolgozásra, egymással
reakcióba lépve rákkeltő anyag keletkezik. Bár korábbi tanulmányokban a
DEA-t nem sorolták a rákkeltő anyagok közé, napjainkban egyre több
kutató vélekedik úgy, hogy a DEA nitrátokkal való egyesül nélkül is
rákot okozhat. Bőr- és nyálkahártya izgató hatását is meg kell említeni.
A Neways termékek nem tartalmaznak Ethanolamine-ket (Triethanolamine-t (TEA) és Monoethanolamine-T (MEA) sem.
Diethylphthalate (dietilftalát):
Alkohol denaturálásához használt anyag. Felszívódik a bőrbe és
befolyásolja annak védelmi rendszerét. A Phthalate-ok (ftalátok)
károsítják a májat, a vesét és a szaporodási szerveket, mindamellett a
szervezetre a hormonokhoz hasonló hatást gyakorolnak. Leggyakrabban a
samponokban találkozhatunk ezzel az anyaggal.
Dioxin:
A papírgyártás folyamata során keletkezett hulladékanyag a dioxin,
amely rákot okozhat. Dioxinnal kezelt edényekről a termékekbe
kerülhetnek a veszélyes anyagok.
Elastin (elasztin) magas relatív molekulatömeggel:
A kollagénhez hasonló fehérje, a rostok fő alkotórészét képezi. Az
elasztin állati testrészekből is nyerhető, és a kollagénhez hasonló
hatást gyakorol a bőrre. Bőrön keresztül nem szívódik fel, a cégek
reklámfogásként alkalmazzák a termékeikben.
Fluor-szénhidrogén:
Színtelen, nem éghető gáz, amit színtelen, nem éghető folyadékként is
felhasználnak. Ritkán a felső légutakban enyhébb irritációhoz vezethet. A
flour-szénhidrogént gyakran használják hajspray-k hajtóanyagaként.
Formaldehyd (formaldehid)
és származékai (Bronidox, bronopol, diazolidinyl-karbamid,
diazolidinyl-urea, hydantoin, imidazolidinyl-karbamid,
imidazolidinyl-urea,2-bromo-2-nitropropán-13-diol,
5-bromo-5-nitro-1,3-dioxane.): Színtelen mérgező gáz, irritáló hatású,
és rákkeltő anyag. Vízzel kombinálva a formaldehidet
fertőtlenítőszerként, rögzítőként, illetve tartósító-szerként
használják. A formaldehid számos kozmetikai termékben megtalálható, de
főként a hagyományos körömápolási termékekhez használják. A
formaldehidek rákkeltő anyagok, amelyek már kis mennyiségben is
irritálják a nyálkahártyát, és allergiát válthatnak ki.
Glycerin (glicerin):
Sziruphoz hasonló folyadék, melyet víz és zsír kémiai reakciójával
állítanak elő. Puhítóként és oldószerként kerül felhasználásra. A bőr
alsóbb rétegeiből a bőr felületére vonzza a nedvességet, és ott is
tartja azt, hacsak a levegő nedvességtartalma el nem éri a 65%-ot. így a
bőr belülről kifelé haladva fokozatosan kiszárad.
Kaolin:
Finom fehér agyag, melyet főként porcelánkészítéshez használnak. A
bentonithoz hasonlóan teljesen eltömíti és elgyengíti a bőrt. Lemosható
paszta-pakolásokban megengedhető.
Kollagén:
Zselatinszerű, nem oldódó protein, amely mérete miatt nem szívódik fel a
bőrbe. A kollagén megtalálható a legtöbb kozmetikai termékben. Állati
bőrből és apróra őrölt tyúklábból nyerik ki. Ez az anyag
filmrétegszerűen helyezkedik el a bőrön, ezáltal nem engedi azt szabadon
levegőzni. Bőrön keresztül nem szívódik fel, a cégek reklámfogásként
alkalmazzák a termékeikben.
Lanolin:
Gyapjúzsír, a birkagyapjúból nyerhető zsíros anyag, amely gyakori
összetevője kozmetikumoknak és különböző krémeknek. Néha allergiát vált
ki a bőr felületén, például bőrkiütések formájában. Maga a lanolin nem
káros anyag - sőt kimondottan bőrbarát - de a feldolgozási folyamatok
során használt vegyszerek benne maradnak, és ezek okozhatnak akár súlyos
bőrproblémákat is, főleg gyermekeknél. Bio változatai kockázat mentesen
használhatók.
LAS-Tenside (lineáris alkylbenzol-szulfonát): Erős bőrizgató hatású, a szennyvízbe kerülve nehezen lebomló anyag. A mosószerekhez már nem használják.
Lúg:
Nátriumhidroxidból vagy káliumhidroxidból álló nagytöménységű vizes
oldat. A szappandarabok például lúg és állati zsír kombinációjából
állnak. Összetevői megtámadják a bőrt, és kiszárítják azt.
Nitroaminok:
A nitroaminok felszívódnak a bőrbe, és hatásuk rákkeltő lehet. A
kozmetikumokba a nyersanyagok beszennyezése által kerülhetnek, illetve
létrejöhetnek a tárolás során is, abban az esetben, ha az összetevők
egymással reakcióba lépnek.
Nitro- és policiklikus pézsmavegyületek:
Ezek a szintetikus parfümanyagok az állatkísérletek során részben
rákkeltőnek bizonyultak, részben pedig megváltoztatják az egyed
genetikai hátterét. Környezetünkben és szervezetünkben ezek az anyagok
annyira felhalmozódhatnak, hogy akár az anyatejben is ki lehet mutatni
őket. A legújabb kutatások szerint káros hatást gyakorolnak a májra. Az
illatanyagok allergiát válthatnak ki az embereknél, és a kötőhártya
mellett a légutakat is irritálhatják.
PEG (polietilénqlükol)/ PEG-származékok:
(A Copolyol, a Polyglykol, a Polysorbate olyan anyagok, amelyeket a PEG
vagy eth. jelölés mellett többnyire egy számmal is ellátnak, pl.
ceteareth- e 33.) A polietilénglükolok és származékaik a bőrt
áteresztővé teszik, így a káros anyagok akadály nélkül a bőrbe
kerülhetnek.
Petrolatum (petrolatum):
Petróleum bázisú zsír, melyet az iparban kenőanyagként használnak. A
petrolatum valamennyi károsodást előidéző tulajdonsága megegyezik az
ásványolajnál tárgyaltakkal.
Propylenglykol (propilénglükol):
A propilénlgükol az ásványi olaj kozmetikai termékekben fellelhető
formája, amelyet fék- és hidraulikafolyadékokban éppúgy megtalálhatunk,
mint a fagyásgátló szerekben. A propilénglükolt a bőr- és hajápoló
termékekben és a kozmetikumokban hidratáló hatása miatt használják. A
bőr nedvességtartalmának megőrzése úgy történik, hogy a propilénglükol
megakadályozza a nedvesség vagy a víz eltávozását azzal, hogy eltömíti a
bőrt. Különböző információs anyagok figyelmeztetik a propilénglükol
tartalmú termékek használóját, hogy ez az anyag erősen irritálja a bőrt,
és használatával májelégtelenség és vesekárosodás léphet fel.
Sodium Lauryl Sulfate (nátrium lauryl szulfát):
Erős tisztító és nedvesítő hatású anyag, amely előfordul a
felmosószerekben, a gépi zsírtalanítókban és az autómosószerekben
egyaránt. Tudósok szerint a Sodium Lauryl Sulfate a leggyakoribb
bőrallergén anyag. Gyorsan felszívódik, és az agyba, májba, szembe és
szívbe kerülve maradandó károsodást okozhat. Mindemellett a Sodium
Lauryl Sulfate lelassítja a gyógyulás folyamatát. Felnőtteknél
szürkehályogot okoz, a gyerekeknél pedig megakadályozza a szem normális
fejlődését.
Gyógyszertárakban nátrium lauryl szulfátként kapható. A
csomagoláson a következő figyelmeztetés olvasható: belégzése és
lenyelése káros az egészségre. Irritálja a légzőszerveket és a bőrt.
Veszélyes, komolyabb szemkárosodást okozhat. Szembe kerülése esetén
alaposan öblítse ki, és forduljon orvoshoz! Bőrre kerülése esetén bő
vízzel azonnal le kell mosni! Munka közben ajánlott védőöltözet és
védőszemüveg viselése. Lenyelése esetén azonnal orvoshoz kell fordulni,
és a címkét vagy a csomagolást meg kell mutatni!
Sodium Laureth
Sulfate (nátrium laureth szulfát): A Sodium Laureth Sulfate alkoholos
változata a Sodium Lauryl Sulfate-nak. Kevésbé irritáló, azonban komoly
kiszáradást okozhat. A tisztító¬szerekben vagy a samponokban található
anyagokkal reakcióba lépve mind a Sodium Laureth Sulfate, mind a Sodium
Lauryl Sulfate rákkeltő nitrátok és dioxidok keletkezéséhez járulhat
hozzá. Csupán egyszeri hajmosással nagy mennyiségű nitrát kerülhet a
vérkeringésbe.
Talkum: A
talkum egy puha, szürkészöld színű ásvány, amely megtalálható néhány
testápoló és kozmetikai termékben. Bizonyos körülmények között a talkum
belégzése káros lehet, mindemellett rákot is okozhat. Lemosható
paszta-pakolásokban megengedhető.
Néhány példa káros hatású összetevőkre:
Szájvíz: Alkohol, ízesítőanyagok, Sodium Lauryl Sulfate
fogkrémek: Fluor, Sodium Fluorid, Sodium Lauryl Sulfate, Sodium Laureth Sulfate, Propylenglykol, Saccharin
samponok: DEA, Diethylphtalat, LAS-Tenside, Oxybenzon, Propylenglykol, Sodium Lauryl Sulfate, Sodium Laureth Sulfate
Hajkondicionáló: DEA, Propylenglykol, faggyú
Borotvahab v. borotvagél: DEA, Sodium Lauryl Sulfate, Sodium Laureth Sulfate, faggyú, só
dezodorok: Alumíniumsók, Bután, Propán, Propylenglykol, Alkohol, Talkum
Tusfürdők, szappanok: DEA, Sodium Lauryl Sulfate, Sodium Laureth Sulfate, faggyú
Krémek: Formaldehyd, Glycerin, Kaolin, Lanolin, ásványolaj, parfüm, Petrolatum, Propylenglykol, TEA
Színezett nappali krémek/Make-up-ok: PEG, ásványolaj, parfüm, Propylenglykol, Glycerin
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése